Hivatalos weboldalra költözött a Bolyai-díj

2015. 04. 23. - Index

2015-ben is átadják a Bolyai-díjat

15 évvel ezelőtt adták át az első Bolyai-díjat a tudományos életben betöltött meghatározó szerep elismeréseként. A mindenkori köztársasági elnök elnökletével működő díjbizottság idén ismét odaítéli a 100 ezer eurós elismerést, amelyet május 17-én a Magyar Tudományos Akadémián adnak át. A Bolyai-díj a rendszerváltás óta a legnagyobb presztízsű, magánszemélyek által alapított magyar tudományos elismerés.

A díj mélyen beágyazódott a tudományos közéletbe, úgy hisszük, nem csupán aspirációnk ez, de ténylegesen is a magyar Nobel Díjként tartják számon a szélesebb értelmiségi közvéleményben.

– mondta Dr. Szabó Gábor, a Bolyai-díj Alapítvány kuratóriumának elnöke, illetve a Szegedi Tudományegyetem rektora az alapítvány közleménye szerint. Tovább a cikkre -->

 

2015. 04. 23. - Origo

Ismét átadják a Bolyai-díjat

15 évvel ezelőtt adták át az első Bolyai-díjat a tudományos életben betöltött meghatározó szerep elismeréseként. A díj alapítóinak célja az volt már a kezdetekkor is, hogy a gazdaságilag és társadalmilag is versenyképes Magyarország erősítése érdekében támogassák a tudományos életben kiemelkedő teljesítményt nyújtó szereplőket. A mindenkori köztársasági elnök elnökletével működő díjbiztottság idén ismét odaítéli a 100 ezer euró díjazású elismerést, amelynek átadására május 17-én a Magyar Tudományos Akadémián kerül sor.

Dr. Szabó Gábor, a Bolyai-díj Alapítvány kuratóriumának elnöke, illetve a Szegedi Tudományegyetem rektora szerint a Bolyai-díj a rendszerváltás óta a legnagyobb presztízsű, magánszemélyek által alapított magyar tudományos elismerés. Az eddigi tapasztalatok is azt mutatják, hogy mindegyik díjazott saját területén nagykövete lett a magyar tudománynak, amelyben az alapítvány is mindegyikük segítségére van, hiszen azon munkálkodnak, hogy a médiában minél többször megszólalhassanak szakterületüket „népszerűsítve”. Tovább a cikkre -->

 

2013. 05. 26. - Index

Agykutatóé a Bolyai-díj

Vasárnap este az akadémián átadták a magyar tudományos közélet egyik legrangosabb elismerését, a Bolyai-díjat. A kétévente kiosztott díjat idén Nusser Zoltán agykutató, az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet Celluláris Idegélettan Laboratóriumának vezetője kapta.

A Bolyai-díj idei díjátadó ünnepsége vasárnap este hatkor kezdődött a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében. A díjazott, Nusser Zoltán nevét Szabó Gábor, a Bolyai-díj kuratóriumának elnöke jelentette be. Szabó beszédében többek közt kiemelte az agykutató munkájában tetten érhető interdiszciplinaritást, és azt, hogy Nusser számos külföldi ajánlat ellenére az itthoni karriert választotta. A 44 éves Nusser Zoltán a Bolyai-díj eddigi legfiatalabb díjazottja. Tovább a cikkre -->

 

2011. 08. 09. - Szabad Föld online

Senki sem látta a szerelmet, mégis létezik

Öveges professzorról, a hatvanas-hetvenes évek legnépszerűbb Tanár uráról maradt fenn az anekdota, mely szerint az egyik rosszul tanuló diákját maga elé ültetve azt mondta: „Fiacskám, addig fogom magyarázni ezt a tételt, amíg vagy megérti, vagy valamelyikünket elvisz a mentő.” Erre figyelmezve mindenesetre beírtam jegyzetfüzetembe a mentők számát, amikor a magyar tudomány legrangosabbjának számító, nem mellesleg százezer euróval járó Bolyai-díj idei kitüntetettjéhez, Perczel Andráshoz indultam. Talán érthető az elővigyázatosság, ha tudjuk: jómagam szerény kettesekkel evickéltem át a gimnáziumi kémiaórák zűrzavarán, Perczel professzor viszont sajnos molekulákkal foglalkozik… Tovább a cikkre -->

 

2011. 05. 22. - Origo

Perczel András kémikus kapta a Bolyai-díjat

A 2011. évi Bolyai-díjat, a magyar tudomány legrangosabb, 100 ezer eurós pénzdíjjal járó elismerését Perczel András kémikus kapta. Az egyetemi tanár a fehérjék és építőköveik szerkezetét, mozgékonyságát és kölcsönhatásait kutatja.

Perczel András kémikusnak ítélték oda a 2011. évi Bolyai-díjat. A magyar tudomány legnagyobb értékű, 100 ezer euró adómentes pénzdíjjal járó elismerését Schmitt Pál köztársasági elnök adta át vasárnap este a Nemzeti Színházban. Tovább a cikkre -->

 

2009. 09. 09. - Piac és profit online

Roska Tamás, a 2002. évi Bolyai-díj kitüntetettje – a kutató, aki hobbiból tanít

A hazai nagyközönség előtt csak akkor lett igazán ismert, miután ez évben megkapta a Bolyai-díjat. Pedig a nemzetközi tudományos világ már húsz évvel ezelőtt felfigyelt rá, s 1992-ben ő volt a társfeltalálója az első programozható analogikai szuperszámítógép-elvnek. Roska Tamás kutató, ám a kezdetektől tanít is, s azáltal teljes az élete, hogy gondolkodik: társadalomról, kultúráról és egy kicsit a gazdaságról is. Mindehhez biztos háttérnek pedig ott van a család. Tovább a cikkre -->

 

2009. 05. 25. - HVG online

Ritoók Zsigmond ókorkutatóé lett a Bolyai-díj

Ritoók Zsigmond ókorkutatónak ítélték oda a 2009. évi Bolyai-díjat. A magyar tudomány legnagyobb értékű elismerését, az idén már nettó 100 ezer euró - 28 millió forint - összegű Bolyai-díjat Sólyom László köztársasági elnök adta át vasárnap este.

Ritoók Zsigmond a nevelés, a továbbadás, a pedagógia szenvedélyével vezet el bennünket az antik eredetihez és ébreszt rá arra, hogy ehhez a világhoz a mai embernek is nagyon sok köze van - fogalmazott Sólyom László. Mint mondta, a kitüntetett életében a legmélyebb értelemben összekapcsolódik a tudomány kérlelhetetlen szigora, a humanizmusnak az ókortól kezdve a szépségre, erkölcsre, közjóra irányuló kultúrája, valamint a tanítás öröme. Tovább a cikkre -->

 

 

2007. 10. 11. - Index.hu

Mi lesz, ha az internet a végtelenségig nő

Nem nagyon találni Magyarországon olyan fiatal mérnököt, matematikust vagy fizikust, aki ne tanult volna az idei Bolyai-díjas Lovász László tankönyveiből. A tudós, aki jelenleg az ELTE Matematikai Intézetének igazgatója, külföldön is elismert, évekig a Yale-en tanított, majd a Microsoft kutatóintézetében dolgozott. Kombinatorikai és a számítástudomány terén elért eredményeiért 1999-ben megkapta az egyik legrangosabb matematikai elismerést, a Wolf-díjat. Az 59 éves díjazottal a gráfokról és a bolognai rendszer veszélyeiről beszélgettünk. Tovább a cikkre -->

 

2007. 10. 01.- Info Rádió online

Bolyai-díj - A magyar tudomány a nemzetközi élvonalban tud lenni

A tudományos életünk nehéz átalakulás közepette zajlik, de fontos látni és láttatni, hogy eközben jelentős eredmények születnek, a magyar tudomány a nemzetközi élvonalban is tud lenni - hangsúlyozta a Bolyai-díj átvétele után Lovász László matematikus, akadémikus, aki szerint az elismerés az egész magyar tudománynak szól.

"Tévedés, hogy Magyarországon kizárólagosan követő, provinciális tudományt lehet művelni. Ez már száz éve nem igaz - mondta Lovász László, hozzátéve, hogy nemzetközileg is kiemelkedő tehetségekkel büszkélkedhet az ország.  Tovább a cikkre -->

 

2004. 10. 21.- Index.hu

Részecskegyorsító az asztalon

Interjú Bor Zsolt lézerfizikussal, a Bolyai-díj idei kitüntetettjével. A Szegedi Tudományegyetem Optikai és Kvantumelektronikai Tanszékének vezetőjével szuperlátásról, szaruhártyasebészetről, piko- és femtoszekundumos lézerimpulzusokról és más, józan ésszel nehezen felfogható dolgokról beszélgettünk.

Először a lézerről talán annyit, hogy nagyon sok fajtája van - siet a professzor az első kérdésen tűnűdő riporter segítségére -. Különböznek például abban, milyen színű fényt bocsátanak ki. Ez attól függ, mi az, ami benne világít. Van olyan lézer is, mely nem látható fényt bocsát ki, például ultraibolya, infravörös vagy röntgensugárzást. De van olyan is, amely már majdnem a rádióhullámok tartományában működik. Azután vannak olyan lézerek, melyek folyamatosan világítanak, és vannak olyanok, amelyek csak nagyon rövid impulzusokat bocsátanak ki. Teljesítményük is különböző. Van néhány milliwattos, mint amilyen a CD-lejátszókban vagy az áruházi vonalkód-leolvasókban található. De vannak nagyon nagy teljesítményűek is. A tanszéken épülő lézer csúcsteljesítménye igen rövid időre ötszázszor nagyobb, mint a paksi atomerőmű elektromos teljesítménye. Végül a lézerek különböznek egymástól a költségekben is. A CD-lejátszókban lévő lézerek ára egy cent körül van, a nagyobb lézerrendszerek viszont sok millióba kerülnek. De az Egyesült Államokban van több milliárd dolláros lézerprojekt is, melynek költsége eléri az Apolló-programét. Tovább a cikkre -->

 

2000. 07. 01. - Magyarszemle.hu

Agyhullámok és az együttműködő szellem ereje

Somody Imre, a Pharmavit alapítója, valamint vállalkozó barátai Bolyai-díjat hoztak létre arra, hogy évente egyszer kitüntessék vele a magyar természettudomány egy kiemelkedő alkotóját. A díjat és a vele járó tízezer dollárt első alkalommal április 2-án Freund Tamás agykutató, a Kísérleti Orvostudományi Intézet helyettes igazgatója vehette át, egy tekintélyes tudós személyiségekből kiválasztott zsűri döntéseként. A díjkiosztó ünnepségen, amelyre a rendezők meghívták a tudományokban kitűnt legtehetségesebb magyar középiskolásokat a határon innen s túlról, felszólalt Orbán Viktor miniszterelnök is. Néhány héttel később fogtunk egy olyan beszélgetés lejegyzési és szerkesztési munkájába, amelyben Freund Tamás a Magyar Szemle olvasói számára részletesebben szól a maga és műhelye munkásságáról, valamint egyéb gondolatairól.  Tovább a cikkre -->

 

2000. 04. 02.- Origo.hu

Freund Tamás neurobiológus kapta az első Bolyai-díjat

Freund Tamás akadémikus, agykutató kapta az első alkalommal kiosztott Bolyai-díjat, a bronzból készült szobrot Göncz Árpád köztársasági elnök adta át a Budapest Kongresszusi Központban vasárnap délután.

Freund Tamás neurobiológus, a Magyar Tudományos Akadémia Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetének igazgatóhelyettese. 1997-ben Akadémiai-díjjal tüntették ki. Kutatási területe az agykéreg idegsejtjeinek, azok kapcsolatrendszereinek szinaptikus és kémiai szerkezete, élettana, szerepe az epilepsziás és ischémiás agykárosodásban. Tovább a cikkre -->

 

Címkék: média, bolyai-dij

A bejegyzés trackback címe:

https://bolyai-dij.blog.hu/api/trackback/id/tr517376384
süti beállítások módosítása